Három év az NDK-ban

Jól éltek a szocializmus idején államközi szerződés alapján német földön dolgozó magyar fiatalok,

de a politika tiltott terület volt számukra, folyamatosan megfigyelték őket

Lázin Miklós András – 2017.12.22. 04:28 

Egy 1968-as osztályfőnöki órán hallottam másodszor arról, hogy az NDK-ba lehet menni dolgozni,

először pedig a rádióban egy műsorban beszéltek róla – idézte fel lapunknak Nagy F. László

, aki három esztendőt töltött annak idején a demokratikusnak mondott Kelet-Németországban.

Beszélt arról is, hogy ha az ember kellően sokat vállalt, akkor nagyon szépen lehetett odakint keresni.

Nagy F. László: A fizetésem ötszázötven márka volt, egy kávé harminc pfennigbe került…

Bejártuk az országot, nyaraltunk a tengernél is (Fotó: Bodnár Partícia)
–  Kalandvágyból ment az NDK-ba dolgozni?

–  Azért ennél összetettebb volt a motivációm.

–  Azaz?

–  A történet azzal indult, hogy 1968 februárjában akkori osztályfőnökünk az egri Dobó István Gimnázium

és Szakközépiskolában – egyébként az 1936-os berlini olimpián a vívóválogatott tagja volt

– közölte velünk, egy nemrégiben kötött államközi szerződés alapján három évre a

– Német Demokratikus Köztársaságba lehet menni dolgozni. Nos, ő azt mondta, fiúk,

– ez egy másik ország, más kultúra, meg lehet a német nyelvet tanulni, embereket megismerni,

– így annak, aki nem akar érettségi után egyetemre-főiskolára menni, mindenképpen érdemes belevágni.

– Vonzó volt az is, hogy az ember vehetett egy MZ motorkerékpárt.

–  És mi volt még, ami erre az útra vitte?

–  Édesapám a háború végén amerikai hadifogságba esett, s rengeteget mesélt az osztrákokról és a németekről,

– arról az alaposságról és precizitásról, ami ma is annyira jellemző rájuk. Ugyancsak sokat nyomtak a latban

– az egykori Budapesti Nemzetközi Vásáron látott német termékek, de leginkább a motorok és a gépkocsik.

– Egy, már kint dolgozó ismerősöm beszámolói is ösztönzőleg hatottak az ottani lányokról.

–  Tehát jelentkezett…

–  Igen. A szerződés aláírása előtt volt egy sor erkölcsi és orvosi vizsgálat. Akadt egy falumbéli fiatalember,

– aki tett valami, igazából súlytalan dolgot, ami miatt lehúzták a nevét a listáról.

–  Mikor indultak?

–  Pontosan emlékszem, 1968. október 17-én. Az első csoport, és mi, a másodikak voltunk az igazi „hősök”,

– az utánunk következőknek már könnyű dolguk volt. Akkortájt történtek a „sajnálatos csehszlovákiai események”

– és annak nyomán a Varsói Szerződés csapatainak bevonulása, aminek következtében

– minket az éj leple alatt „csempésztek” át Csehszlovákián.

–  Beszélt valamennyire németül?

–  Alig. A Heves Megyei Tanács indított ugyan egy gyorstalpaló tanfolyamot, de az nem sokat ért.

–  Hová kerültek?

–  A szászországi Karl-Marx-Stadtba, azaz a régi Chemnitzbe. 
A szálláshelyünk egy tizennégy emeletes magasházban (Hochhaus) huszonhat négyzetméteres garzonlakás volt,

– és négyen éltünk benne, de voltak szerencsésebbek, akik egy új lakótelepen, már háromszobás lakásban kaptak

– elhelyezést hatan. Rögtön az első napon elmentünk sétálni, s szembejött velünk két lány, egy barátom,

– Lajos az egyiket megszólította, később ő lett a felesége.

–  Mi volt az ön munkája?

–  A kötőgépgyárba (Strickmaschinenbau) kerültem radiálfúróra. Ez a TEXTIMA-tröszthöz tartozó üzem

– akkoriban jól menő cégnek számított, számos országba exportálta a termékeit. A fizetésem ötszázötven márka lett,

– és már akkor ötnapos munkahétben dolgoztunk, ha nagyon ráhajtottunk, akár nyolcszázötven márka is bekerült a borítékba.

– Egy 0,33-as sör negyvennyolc, egy kávé harminc pfennigbe került, egy rántott szelet körettel három márka ötvenbe

– – jól éltünk, kár lenne tagadni. Az államközi szerződés szerint három esztendőt lehetett dolgozni,

– ezt kivételes esetben egyszer lehetett hosszabbítani. Fontos megjegyezni, végig figyeltek minket.

– Egyszer valaki megkérdezett egy idősebb német kollégát, mikor volt jobb, Hitler vagy Ulbricht alatt

– – két hét múlva hazaküldték a túl kíváncsi illetőt.

–  Barátsággal fogadták önöket a németek?

–  Tartózkodóan, de azért egy-két hónap után már befogadtak minket. Ennek ellenére akadt olyan is,

– akivel a munkaügyeken túl három esztendő alatt sem sikerült közelebbi kapcsolatba kerülni.

–  Mit hozott haza a sok élményen kívül?

–  Például egy MZ motorkerékpárt. A gyári mintaboltban, Zschopauban 2850 márkáért jutottam hozzá az álmomhoz 1969 áprilisában.

– Az összehasonlítás miatt nem árt tudni, hogy akkor egy Trabant négyezer-ötszáz, egy Wartburg pedig nyolcezer márkába került…

– Fényképezőgépet, fotólabort és sok mást is hoztam. Életem legszebb három évét töltöttem az NDK-ban, ezért egy percig sem sajnálom,

– hogy kimentem. Végigjártuk az ország jelentősebb városait, a világhírű múzeumokat, nyaraltunk a tengernél, olyan helyeken,